A Labor15 következő részében a Csokonai Mikroklubról szóló Stamps Back című film rendezője, Matusik Szilárd volt Marton Éva vendége. 

Művészek. Töttös Kata festőművész különleges nőfigurái, nőtípusai tükröt tartanak a fogyasztói társadalmunk világával szemben. Erős felkiáltójelek a képei – melyek az elmúlt években – bár az ismert kézjegyek ott maradtak – finomodtak. Wahorn András a hetvenes-nyolcvanas évek meghatározó szentendrei világból indult. Rajzol, fest, zenél. A Bizottság Zenekar, a happeningjeik szintén kritikus bírálatai voltak a Kádár-kor áporodott évtizedeinek. 

Találkozásuk nem csak az életüket változtatta meg, új perspektívákat nyitott mindkettőjük művészetében. Hatnak egymás gondolkodására, sőt, évek óta közösen is alkotnak. Közös képeikből több kiállításuk is született. A Csokonai Rendezvény és Művelődési Házban – a 26. Anno összművészeti rendezvénysorozaton bemutatott tárlatuk: Ketten a végtelenbe, a saját utak mellett ezt a közösen létrehozottat, a folyamatosan alakuló művészi utat is megmutatja. 

Ahogy életükben, úgy művészetükben is különlegesek. „Először én megfestem a képet, s azt odaadom Andrásnak, tegyen hozzá valamit, bármit. – Először nagyon nehéz volt odaadni egy képet, két évig nem is alkottunk közösen” – mondja Kata. De az első közös kép – a Kést síró lány robbanásszerűen indított el valami újat. A két világ összeadódik, „s lesz belőle egy teljesen egyedi és különleges kép, különleges világ. Együtt a miénk, a kettőnké”. 

„Mind a ketten nagyon makacsok vagyunk” – folytatja András –„életünk egy olyan szakaszában találkoztunk, amikor már mind a ketten kialakultunk.” Két nagyon különböző „lény” hoz létre valami nagyon harmonikusat. „Olyan távoli pontján vagyunk a valóságnak, hogy ettől tágul végtelenre a kép.” 

Más-más kulturális környezet hatott rájuk, más impulzusok érték mindkettőjüket, Kata a Képzőművészetin mesterektől tanult, hiperrealista stílusban fest, Wahorn autodidakta, ahogy rajzait jellemzi, „gyerekesen”. Jók így együtt is. Felszabadultság, szabadság, ahogy a világról gondolkodnak, ahogy alkotnak, bár Wahorn nem hisz a szabadságban: „a szabadság rabja vagyok”. „Szabadabb lettem, kicsit már mozdulok el a saját röghöz kötöttségemtől” – véli Kata. De hogy minden művészet, amiben az ember hisz”, azt mindketten vallják.

Járják a saját útjaikat, s járják azt a közöset, melyben sok a metszéspont, s mely tart a végtelenbe. Kettőjük végtelenjébe.

"Ez egy olyan emlékév, mint egy svédasztal, hogy mindenki összerakja, elhozza magával a sajátját, amivel ünnepelni akar, ebből bomlik ki. Minden résztvevő, akinek fontos, hogy ez a város százötven éve három városból egyesült, az kitalál valamit. Ezekből a mozaik-darabkákból áll össze a „Budapest 150” évad. "Nyáry Krisztiánnal, a Budapest 150 Tanácsadó Testületének elnökével beszélgetünk

Pest-Buda-Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, Budapest születésnapjára -2023. november 17. – egész éves programsorozattal készül a főváros. A kiemelt események mellett – Lánchíd átadása, Könyvfőváros – minden kerület lehetőséget, szerepet kap, hogy saját arculatát is megmutathassa a nagy egészben. A Pro Cultura Urbis, a főváros közalapítványa ezeket az ötleteket támogatja anyagi forrással is. „Nekem az a dolgom, hogy minél több ilyen kezdeményezést észrevegyek, becsatornázzak, megnézzük, hogyan lehet azokat életre kelteni.”

„Az identitásom fontos része, hogy budapesti vagyok, és hogy a családom szinte minden tagja budapesti” – mondja Nyáry Krisztián. A százötven évvel azt ünnepeljük, hogy három önálló tradíciójú, nagy múltú város, két középkori és egy ókori eredetű úgy döntött, hogy együtt erősebbek. Ez egy polgári kezdeményezés, a polgárok akaratából született meg” – s hihetetlen gyors ütemben – huszonöt év alatt - a térség egyik legmeghatározóbb metropolisa lett.

Ma már talán furcsán csengene, de Gróf Széchenyi István, Pest-Buda egyesítésének első szorgalmazója a Honderűnek nevet adta volna a fővárosnak.  „Multikulturális nagyváros lett, a közös kultúrája a magyar volt, de akik ideköltöztek, azok többségének az anyanyelve nem magyar volt. Rengetegen érkeztek az épülő városba, „mert volt, munka, volt fejlődés és lehetőség. Jó volt idejönni” – mondja Nyáry Krisztián.

Szeretjük a várost, olykor haragszunk rá, de meghatározza identitásunkat, büszkék vagyunk rá. S hogy mit ünneplünk a kiemelt évforduló kapcsán? Sokan, sokfélét. Számos ötlet, terv, pályázat született az évfordulóhoz kapcsolódóan. De talán leginkább arra érdemes visszaemlékezni, hogy „mit tanulhatunk a város múltjából, mik azok a kulturális, szociális gyökerei, amikre most is szívesen emlékezünk.” A ünnepség egyik fénypontja természetesen a Lánchíd átadása lesz. „A hidak közül is ő a királynő, az akkori polgári ethosz szimbóluma.” Az addig is „hiánypótlóként megépített LEGO oroszlán gyönyörű jelkép. „Imádják az emberek, a kerületek versenyeznek azon, hogy hova kerüljön majd. Nagyon szeretem az ilyen összefogásokat, ha már az ilyen összefogáson alapuló dolgokat ünnepeljük.”

A Labor 15 podcast következő részében Holánszki Réka és Nagy Kata, a Közös Műhely voltak Marton Éva vendégei. 

Mert fontos a közösség, mondják, s kellenek a közös ünnepek, a közös események. Így most már hagyománnyá lett a minden évben színes jelmezekben, jókedvvel megrendezett farsang, a csendesebb ádvent közösen való megélése, a jeles napokról való megemlékezések.

És vannak fontos civil kezdeményezéseik is: mint játszóterek kitakarítása, rendbetétele vagy éppen a bezáró helyi posta megmaradása melletti demonstrációjuk. Vagy a modernizáció mellett, de megvédeni a hely régi értékeit, hangulatát, jellegzetességeit. Mert „egy fecske is csinálhat nyarat” vallják. S valóban, sokan vannak, a hozzájuk hasonlók, már nem csak ők, de a gyerekeik is, akik lokálpatriótákként őrzik a régi hagyományokat, s hoznak mindig újakat a hely életébe.

Panna filmes, forgatókönyvíró, producer, s bár még Pestújhelyről nem készült filmje, talán a jövőben erre is sor kerülhet. József hajós ember, a hajózás ezer területén dolgozott, dolgozik. De van zenekara, a Napkutya, s szabadidejében szobrokat készít, melyek kiállításokon is szerepelnek. S talán majd elkészíti Pestújhely egyik köztéri szobrát is.

Ez a sokszínűség, a mindig valaminek a létrehozása alakítja általuk is a kerületet.

A Labor 15 podcastban Boros Panna és Szusza József voltak Marton Éva vendégei. 

A Labor15 őszi évadjának első részében rákospalotai hagyományokról beszélgetett Marton Éva. 

Olvass még többet a Labor 15 podcastról: https://hirek.csokonai15.hu/kategoriak/labor15/ 

Hogy mi a Soharóza? Öröm, merészség, összművészet, határátlépések, humor, tükör, művészet, mert minden lehet zene. És velük nyílt újra idén  januárban a Csokonai 15. 

A Labor15 podcastban Marton Éva vendége Halas Dóra, a Soharóza kórus alapító karnagya volt. 

A Labor15 podcast nyári szünet után ősszel folytatódik, várunk vissza minden kedves hallgatót! 

A Labor15 podcastban Marton Éva vendége Oltai Kata művészettörténész, kurátor volt. 

Ha tetszett az adás, íratkozz fel a lejátszódban, hogy ne maradj le egyetlen epizódról sem. 

Mai két vendégem nagyon más irányból érkezik: de ugyanarról beszélgetünk majd, felhalmozott szemétvilágunkról és arról mit tehetünk ellene. Az elmúlt évek fontos mondata lett számomra: gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan. 

Korn Anita korábban tévés műsorok szerkesztője, producere volt, de jött a váltás az életében, ami új utat is nyitott. És bepillantást nyerünk egy nagyon izgalmas vállalkozásba, a Szemléletformáló és Újrahasználati Központ egyik telephelyébe, ahol Kanozsai Gáborral, a körkörös hulladékgazdálkodási igazgatóval beszélgetünk. 

Ha tetszett az adás, tarts velünk ezen az úton, és kövesd be a Labor15 podcastot a lejátszódban. 

Merker Dávidnak nemcsak a hobbija, a munkája is: felfedezni újabb titkokat, és megosztani azt másokkal. Amit a Hosszúlépés. Járunk? csapatával ígérnek: elhagyjuk a járt utat a járatlanért. Számtalan izgalmas sétát, ismeretlen ismerős helyeken, meg olyanokon, amiket talán kevesen ismerünk. És volt, hogy a Tizenötödik kerülethez kapcsolódó sétájuk, a Halál Rákospalotán művészi borzongást ígért a 19. századi magyar festészetbe tett rákospalotai kirándulással. Sötét, drámai képeken Madarász Viktor és lánya, Madarász Adeleine képein keresztül kötötték össze a pontokat Párizs, Rákospalota, a 19. század és a ma ideje között. 

A Labor15 podcast második részében Merker Dávid volt Marton Éva vendége, a beszélgetésbe pedig bekapcsolódott Kiss Emőke: a Kulturális Örökségház és Gyűjtemény vezetője a múltról és Madarász Viktorról és a jövőről mesélt, hogy milyen az a múzeum, ahova jó bemenni. 

Ha tetszett az adás, tarts velünk ezen az úton, és kövesd be a Labor15 podcastot a lejátszódban. 

Adódhattak volna más utak is, a színház lett az igazi közege Gerlits Rékának. Játszott a kaposvári Csiki Gergely Színházban, az Alföldi Róbert vezette Nemzetiben és a Terminal Workhouse nagy váltást hozott az életében. Függetlenként jó alkotócsapatban azokról az érzékenységekről, társadalmi feszülésekről beszélnek: metoo, covid, hatalmi kérdések, mindennapi kapcsolataink, amelyek feszítik és feszítenek minket is. Most, a Göncz Árpád centenáriumhoz kapcsolódóan Göncz Árpád egyik drámáját, koprodukcióban a Csokonai Nonprofit Kft-vel mutatják be. A Labor15 első adásában Gerlits Réka színésznővel beszélget Marton Éva, bemutatóról, színházról, bátorságról, mert hiszünk abban, hogy mindenki főszereplő a saját életében. 

A beszélgetésbe Göncz Kinga, Göncz Árpád lánya, egykori külügyminiszter és Európa Parlamenti képviselő is bekapcsolódott telefonon: előadásról és édesapjáról, valóság és művészet, személyes és közéleti síkok összecsúszásáról. 

Ha tetszett az adás, tarts velünk ezen az úton, és kövesd be a Labor15 podcastot a lejátszódban.